A Dawn-kóros gyerekek és fiatalok foglalkoztatásának helyet adó, Iedera központ megújul a2007-2013 Regionális Operatív Program ( ROP) kertén belül. A Nagyváradi városháza által elnyert pénzügyi támogatások, előre látják, a Louis Pasteur utca, 42 szám alatti épület rehailitációját és kiterjesztését, amely szálást ad egy modern központnak, amely a Down-kórral diagnosztizált betegek igényeihez igazodik. A projekt megvalósítása következtében, a Nagyváradi Down-szindrómás gyerekek és fiatalok egy új, modern, az európai normáknak megfelelő központot kapnak. A projekt célja, a 435,45 négyzetméteres, plusz tetőtér, épület fejújítása, modernizálása és felszerelése. A fejlesztés és kiterjesztés mellett, a Iedera központ alkalmzottjai széleskörű szolgáltatásokat nyújtanak majd a foglaltoztatásterápia műhelyekben, ahol számitógépezhetnek, tácolhatnak, játszhatnak, zeneterápián, fizikoterápián vehetnek részt valamint felkészülhetnek a Speciális Olimpiára, de emellett szakmai képzést is kaphatnak majd és felkészítőkre kerül sor, hogy egyénileg is boldogulhassanak. Ezeket a szolgáltatásokat, 76 a Dawn-kórosok Egyesületének nyilvántarásában már szereplő beteg veheti igénybe, ezek mellett, 20 fő már a központ kezelése alatt áll, de jöhetnek más Down-szindrómás vagy más a down-kórhoz hasonló kimenetelű betegséggel élő gyerekek és fiatalok és családjaik. A munkálatok, csütörtökön, május 26-án kezdödtek meg és a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal képviselőinek elmondása szerint, a jövő év márciusáa kerül átadásra. A „ Iedera nappali folalkoztató központ a Down-szindrómás gyerekeknek” program kivitelezése 1.936.750 lejbe kerül.
Teodora Drimbău
teodora.drimbau@impreunabusiness.ro


Trimite comentariu: